5.Nap

* Sziasztok:) Mivel legalább négy feliratkozó van már,ezért örülnék,ha hosszabban leírnátok a véleményetek a blogról :) Következő pár komi után jön *

*Emily szemszöge*

Újra egy éjszakai műszak. Elegem van belőle, ráadásul Rob is éjszakás és ki nem állhatom. Egy osztályon vagyunk ügyeletesek, mindig az agyamra megy a hülyeségeivel. Nem csoda hogy nincs barátnője így 25 évesen. Én se járnék vele. Most lesz egy éve hogy letettem a sebész szakmámat. Életeket akartam már kis korom óta megmenteni, jobbá tenni azzal hogy én gyógyítom meg őket. Ez a hívatásom, a szenvedélyem. A barátom Josh nem érti hogy mi lehet ebben jó, hísz sokszor csak vért lát az ember. Szerintem aki nem bírja a vért az ne legyen orvos. Bárcsak a szüleim láthatnák hogy mire víttem. Sajnos ők 21 éves koromban meghaltak autóbalesetben, így egyedül nevelem az öcsémet Austin-t. Kelekótya egy gyerek, de a szíve a helyén van mint az apánknak volt. Rá hasonlít, ahogy én az anyukánkra.Mindent megakarok neki adni amit a szüleink is megadnának. Nem akarom hogy bármiben is hiányt szenvedjen, de azért nem akarom elkényeztetni. A párommal Josh-al aki történetesen az Union J egyik énekese, már a karriere kezdete óta együtt vagyunk. Igen én egy átlagos nő aki orvosként dolgozik a St. Mary Hospital kórházban egy ilyen srác barátnője. Szeretem őt támogatom mindenben amiben csak lehet, ahogy ő is engem.

-Meddig is tart a műszakod?-kiváncsiskodott Josh az ágyunkon ölelkezve. 

Haja nem volt úgy beállítva mint mikor a média előtt jelenik meg,de így is megdobogtatja a szívem. Melegség járja át a testem minden centiméterét mikor mélyen a szemembe néz, közel húz magához majd hirtelen megcsókol olyan szenvedéllyel mint még soha senki más. 

-Elég...-toltam el magamtól kissé szagatottan vettem a levegőt. 

-Szeretlek Emily. Nagyon-nagyon szeretlek.- minden egyes szónál egy puszit adott a számra. 

Annyira aranyos ilyenkor. 

-Elviszel te, vagy vezessek én?-húztam fel a szemöldököm. 

Nagy vihar van ma.

A rádióban is mondták hogy ma mindenki maradjon otthon, ha nincs fontos dolga. Nos, nekem a munkám épp a fontos kategóriába tartozik úgy hogy be kell mennem.

-Itt akartok egyedül hagyni?-nyitott be a szobába Austin. 

Felvont szemöldökkel mért végig minket, és akkor esett le hogy egy topban és egy szál francia bugyiban vagyok, Josh pedig egy szál boxerben. 

-Egész nap az ágyban vagytok, magamnak kellett csinálnom kaját.-fondta össze a kezét mellkasán. 

-15 éves vagy az Isten szerelmére. 

Nem vagy rászorulva a nővéredre.-oktatta ki Josh.Nem szeretem mikor civakodnak egymással. 

Tudom hogy nem bírják egymást, és hogy Austin csak miattam viseli el Josh-t. 

Szerinte egy beképzelt sztár aki csak nyivákol, nem tud énekelni. 

-Fejezzétek be kérlek szépen.-álltam fel az ágyról majd elkezdtem öltözködni. 

-Elviszlek, nem hagyom hogy ilyen időben egyedül autózz.- bújt mögém Josh. 

-Akkor vigyük magunkkal Austin-t, nem akarom hogy egyedül legyen itthon, rendben?-fordultam vele szemben. 

-Jó vigyük...- sóhajtott.

Austin is elkészéült Josh-al egyetemben így indulhattunk is. A kocsiban tapintani lehetett a levegőt. Austin hátul ült, Josh pedig mellettem. -Biztos sokan lesznek ma a sürgősségin.-gondolk­ oztam hangosan. -Mindig vannak szerencsétlen emberek.-fogta meg a combom Josh. Gyors ránéztem mosolyogva, nemet intettem a fejemmel jelezve hogy ne az öcsém előtt. - Elfogyott a tusfürdöm, reggel hozol majd?-szólalt meg az úton elöszőr Austin. -Persze, hozok de hogy hogy ilyen hamar elfogyott? Mit csinálsz vele?
Eszed te a tusfürdöket?-kérdeztem tőle, a vissza pillantó tükörben ránéztem. -Nem csak olyan jó illata van na.-röhögött. -Akkor jó munkát.-adott egy csókot Josh, majd Austin-t megölelve és egy barackkal búcsúztam tőle. Remélem reggelre nem szedik szét a házat, mert ezek ketten képesek rá. A recepción köszöntem Bellának, aki nagy mosollyal nézett fel rám. -Szia Emily.-köszönt vissza. Elindultam az öltöző felé, de Bella utánam szólt. -A sürgösségire pár perce hoztak be egy férfit. Nagyon súlyosak a sérülései, autóbalesetet szenvedett. Csak te vagymost szabad sebész. Neked kell megműtened.- mondta a tényeket. Mély levegőt vettem. Tudom minden napos az ilyen, csak nehezen viselem mikor valaki autóbalesetet szenved, mert az mindig a szüleimre emlékeztett. Át tudom élni mit érezhetnek a hozzátartózói. Gyors átöltöztem majd elindultam a műtő felé ahol már előkészítették a férfit. A folyóson találkoztam Rob-al aki aszisztálni fog nekem. -Hogy hívják a beteget?-kérdeztem tőle.
Geoff Payne.-felelte miután elolvasta a beteg vizitjét. -Milye sérült meg?-kérdeztem újra. Mindent tudnom kell mielőtt elkezdem a műtéteket. Anélkül egy orvos nem kezdheti el a beavatkozást. -Eltört a bordája, a koponyája is megrepedt miközben kicsapodott a kocsija szélvédőlyén egyenesen egy kamionra. A veséje is megsérült, eltört a bal lába, és a bal keze. Ennyi.-fejezte be a sorolást. -Rendben akkor induljunk.-indult el a műtő felé, de kiabálást hallottam a hátam mögött. -Azonnal tudni akarom mivan
apámmal.-kiabált egy fiatal fiú. Körübelül olyan 18-19 évesnek nézett ki. -Hogy hívják az apját?- kérdezte tőle Bella. -Geoff Payne. Nem rég hozták be.-mondta egy nő, aki a fiú mellett állt. Lehet hogy ő a beteg felesége, és gyereke? -Jó Estét!-mentem oda hozzájuk. -Emily Roberts vagyok, és most fogom megműteni a hozzátartozójukat.-mutatkoztam be nekik, majd vázoltam a helyzetet. -Kérlek mentsd meg az életét az apámnak. Könyörgöm.-fogta meg a kezem a hölgy. -Minden tőlem telhetőt megteszek. Igérem.-
viszonoztam a gesztust. Fájt így néznem őt. Ugyanaz az aggódást láttam a szemében mint akkor az enyémben volt a szüleim műtétje előtt. -Akkor menjen már. Kezdje el a műtétet. Apám életben maradási esélye csökken míg maga itt van kint, és nem a műtőben.-förmedt rám a fiú. Felzselézett haja jól be volt állítva, mogyoró barna szeme csak úgy csillogott az aggodalomtól. -Menjünk, igaza van a fiúnak.-ragadt karon Rob, húzni kezdett. Kirántottam a kezem Rob szórításából, majd szembe néztem a fiúval.
-Figyelj nem rég kezdték előkészíteni a műtétre, addig hiába megyek be míg nincs felkészítve rá. A másik pedig, én itt dolgozom ez egy kórház, szóval ne emelje fel mégegyszer a hangját velem vagy mással.-oktattam ki. Azt híszi hogy nálam okosabb? Hát téved. -Most pedig megyek megmentem az apja életét.- fejeztem be a mondandómat. Nem tudott mit mondani ezért így elindultam végre. Velem senki nem beszélhet így. Most pedig, megmentem ennek a bunkónak az apját.

4.Nap

* Sziasztok! Következő rész pár komi után jön:) Jó olvasást!! :)) *

*Liam szemszöge*





Ha azt mondom az utóbbi időben nem gondoltam
Danielle-re hazudnék. Nem tudom elfelejteni egyik
napról a másikra. Életem része volt, nagyon nagy
része. Ő volt a másik felem, aki kiegészített,
elfogadott minden hogyan. Annyira vak lehettem
hogy nem vettem észre hogy a kapcsolatunk
romokban hever? Amióta találkoztam Joseph
atyával kicsit nyugottabb lettem.
Persze ez nem azt jelenti hogy túl tettem magam
rajta, csak annyit hogy elviselhetőbb a fájdalom.
A média egyből

rákapott a dologra hogy én Liam Payne minek
hagytam el az éjszaka közepén a házunkat, vagy
hogy mit kereshettem egy templomban. Komolyan
mondom hogy az agyramra mennek ezekkel.
Nem lehet magán életem, nem csinálhatom azt
amit akarok anélkül hogy nem figyelnék minden
lépésemet. Akarjátok tudni mennyi idő telt el a
szörnyűnek mondható éjszaka után? Két hét.
Tizennégy napja sínlődök otthon a szüleim
házában.
A fiúk nem is tudnak róla hogy vége Danielle-el a
kapcsolatunknak. Mondjam el nekik?
Főleg Louis-nak aki tudott az eljegyzésről?Kiröhögne, hogy nem hogy meg se tudtam kérni a
kezét, de még szakítottunk is. Nem akarok a
banda bohóca lenni.
Még csak egy hetet kell kibírnom s vége lesz a
szűnetünknek. Utána pedig elkezdik vetíteni a
filmünket, amiben Danielle is benne lesz. Nem
vághattuk ki a jelenetekből ugyanis akkor az
egészet újra kellett volna forgatnunk, így
csúsztunk volna a premierrel. A rajongók így is
tűkön ülve várják már hogy kedvenceiket filmben
lássak ráadásul 3D-ben.
-Liam ebéd.-hallottam meg anya hangját lentről.
Amikor az embernek szerelmi bánata van egy
falat se megy le a torkán. Én is így vagyok,
egyszerűen nem kívánom az ételt. -Liam...kisfiam,
gyere egyél egy kicsit.-dugta be anya a fejét.
Olyan aranyos ilyenkor, nincs szívem nemet
mondani neki. -Megyek.-adtam be a derekam.
Felálltam az ágyból kiléptem a szobám ajtaján.
-Na gyere.-ölelt magához anya így mentünk le a
konyhába.
-Nem bújhatsz el a szobádba a világ elől.-mondta
anya út közben.
-Én nem bújkálok.-feleltem tettetett sértőtséggel
a hangomban.
Anya kellemes nevetése töltötte be az egész
házat.
A lányos ugyanis elmentek a barátaikhoz, apa meg
dolgozik, mostabánan elég sokat anyu szerint.
-Persze fiam.-engedte el a vállam, előre ment a
konyhába.
Annyira szeretem hogy semmit nem erőltet rám,
hogy beszéljek erről arról. Tudja hogy ha valamit
elakarok mondani akkor úgyis elmondom neki.
-És mit főztél?-kiváncsiskodtam mint egy óvodás.
-Húst levest, rántott hússal, pirított rízzsel.
Semmi különlegeset.-vonta meg a vállát.
-Nem baj, nekem ez is megfelel.-szórítottam meg
a kezét, ami az asztalon volt. Anya merített
nekem levest, utána pedig magának.
Egy ideig csendben fogyasztottuk az ebédünket,
hirtelen megszólalt anya telefonja. -Igen?-szólt
bele.
Összevont szemöldökkel figyeltem mit mond anya,
a telefon másik végén lévő személynek. -Hogy mi
tőrtént?-emelte fel hírtelen a hangját.
A kanál is kiesett a kezéből.
-Rendben, fél óra és ott leszünk. Értesítsen ha
valami gond adódna
míg oda nem érünk.-mondta anya zokogva, utána
bontotta a vonalat. Elhelyezte az asztal szélén a
telefont, kezébe temette az arcát és sírt. -Mi
történt anya? Kivel beszéltél?-mentem oda hozzá
elvittem kezét az arcától hogy a szemébe tudjak
nézni. -Mond már el.-emeltem fel kissé a hangom.
Kezdtem ideges lenni. így hogy nem tudok
semmiről.
-Apád autó balesetet szenvedett.-zokogott fel
édesanyám.
Ezt nem híszem el. Össze esküdtek ellenem?
Mikor lesz végre egy boldog pillanat az
életemben? Elveszítettem
a nbarátnőmet, nincs lakásom, itt kell laknom a
szüleimnél,
de apám autó balesetet szenvedett.
Engem az Isten tényleg bottal ver.
Annyira sokat kérek?
Csak boldog akarok lenni, egészségben élni a
családommal, barátaimmal semmi több. -Menjünk
be hozzá a kórházba.-állt fel hirtelen anya.
Letörölte a szeméről a könnyeket, vett egy mély
levegőt utána felém fordult. -Apádnak szedjél
össze néhány holmit, utána gyere utánam a
központ kórházba.-nézett a szemembe anya. -Oké,
de rendesen vezess.-kértem.
Nem akarom őt is elveszíteni, kitudja apának is mi
a baja.
Eleget szenvedtem én már.
Ha Istennek velem van baja, ne a családomat
piszkálja, ne nekik legyen rossz hanem nekem.
Nem akarom végig nézni hogy miattam
szendvednek azok akiknek az életemet
köszönhetem. Gyorsan felszaladtam a szüleim
szobájába tettem el apának néhány szükséges
holmit. Majd mikor végeztem bepattantam a
kocsimba hogy anyám után tudjak menni, hogy
minnél előbb édesapám mellett lehessek.
Fiatal vagyok még ahoz hogy félig árva legyek.
Nekem még szükségem van édesapámra, akivel
együtt megyünk horgászni, vagy éppen csak együtt
nézzünk egy foci meccset a kanapén.
Sok mindennel tartozom neki köszönettel, és ami a
legrosszabb az ember ilyenkor jön rá hogy
szüksége van az apjára.
Kérlek apa! Ne hagyj itt minket.
Kezdtem el imádkozni Istenhez, hátha meghallgatja
a kivánságom.
Semmi mást nem akarok most jobban, csak ezt.
Csak egyett nem értek.
Joseph atya szerínt Isten azért akarta így mert
hogy valami sokkal jobb vár rám? Igen? Jobb?
Hát eddig nem úgy vettem észre.
Azóta csak szenvedek, nem találok megnyugvást.
Tényleg ezt érdemlem én? Kérdezgetem gyakran
magamtól.
Csak én vagyok ilyen szerencsétlen?
Anya szerínt negatívan nézem a dolgokat.
De miért hogy kellene?
Ezek után?
Semmit nem értek most már.
A felhők összegyűltek felém, amik most kezdenek
viharrá alakulni. -Istenem most segíts meg.-
mondtam magamnak.

3.Nap

* Sziasztok!:) Itt is az új rész,lécci komizzatok:) Következő rész pár komi után jön:) *

*Liam szemszöge*

Az utóbbi időben sokat gondolkoztam az életemen.
Hogy mi miért történik. Azt mondják mindennek
oka van,semmi sem történik véletlenül. Senki nem
tudja mi lesz a vég kimenetel, csak azt hogy mi
tőrténik közben.
A mai világban rengetegen türelmetlenek, mindig
tudni akarják a kérdésekre a választ. Én is ilyen
vagyok. Nem tudom kivárni hogy a kérdésekre a
választ. Türelem rózsát ahogy a mondás tartja.
Megvagyok keresztelve, de Isten tiszteletre nem
jártam sose. Az emberek csak

akkor fordulnak Istenhez mikor szükségük van
valamire, valakire és ezért imádkoznak hozzá. Nem
tudtam hova menjek, vagy kihez. A srácok a
családjukhoz mentek, vagy a barátnőjükhöz. A
szükség nagy úr, és ezt csak az tudja aki átélte.
Valahova kellett mennem, ki kellett magamból
adnom a felgyülemlett feszűltséget, stresszt.
Danielle titkolózott előlem, és ez fájt. Hogy
lehettem annyira naiv hogy azt hígyjem ő is
annyira szeretem mint én szeretem őt? Tényleg
híttem magunkban, mindent megtettem a

kapcsolatunkért. Azt is tudom hogy milyen ha
sokan utálnak téged, ráadásul úgy hogy alig
ismernek, főleg látásból vagy csak újságokban,
tv-ben látnak. Tudom hogy nem várhatom el tőle,
hogy fogadja el hogy ennyire utálják őt,
fenyegetik de ezek szerínt nem érdemlek meg
ennyit?
Tényleg szerelmes vagyok belé, magam mellett
akarom tudni, vígyázni rá de már nem tudok.
Kűzdőttem a könnyeim ellen miközben vezettem.
Szakadt az eső Londonban. Hova mehetnék most?
Ahol nem ázok meg, ahol kényelmesen eltudnék

aludni, nem fáznák meg, és ami a legfontosabb
meghallgatnának. Miközben vezettem kinéztem
oldal az ablakon. A járdán egy pár az esernyő
alatt csókolozott. Szívem összeszorult a
látványtól, sajgott a belsőm.
Gyorsan elfordítottam a tekintetem, újra az útra
koncentráltam. Irigylem Harryt. Ő olyan könnyen
veszi ha szakítanak az éppen aktuális
barátnőjével. Valójában egy nagyon érzékeny fiú,
csak a híresség nőcsábásszá tette, ami ellen
eleinte küzdőtt, de mintha most feladta volna.
Olyan akartam lenni most

mint Ő. Sok mindent köszönhetek a srácoknak.
Leginkább Harry-t emelném ki. Ő mutatott be
minket egymás Danielle-el. De most valahogy
nem örülök ennek. Ilyen rossz érzés a csalódás?
Az ember ezt megszokja egy idő után?
Fogytán volt a benzin, így leparkoltam egy szabad
helyre. Leállítottam a motort, hátra dőltem az
ülésen.
Mit szoktak ilyenkor csinálni az emberek?A
filmekben azt láttam hogy ilyenkor leisszák
magukat. Én nem tehetem.Nem szokásom inni. Nem
megoldás ha leisszák magukat az emberek, de
valahogy

most én is leakarom. Vicces nem? Amit eleinte
elítélünk akkor egy ilyen helyzetben képesek
lennénk megtenni.
Elfordítottam a tekintetem az útról. Egy templom
volt előttem.
Kéztetést éreztem hogy bemenjek oda. Eddig sose
volt templomban, nem tudom mi szokás ott bent
tenni mikor belépünk, de beakartam menni.
Kiszálltam a kocsiból, bezártam magam után.
Fejemre húztam a kapucnimat, nehogy
megismerjenek, másrészt pedig nem akartam
megázni.
Hatalmas épület volt, négy nagy toronnyal
szegélyezve.
Felmentem a

lépcsőn, de az ajtóban megtorpantam.
Jó ötlet bemennem? Az paparazzik nem fognak
szentfazéknak szólítani? Kérdések, amik nagyon
idegesítenek. Felnéztem az ajtó tetejére,amire ez
volt belevésve: "Isten háza minden embernek
menedék ház!" Gondolkodás nélkül lenyomtam a
kilincset, és beléptem a templomba. Gyönyörű
látvány fogadott, olyan amilyet életembem még
nem láttam. A gyergyák égtek a falon, az oltáron
színtén. Egy hatalmas festmény volt velem
szemben. Olyan nyugalom lett úrrá rajtam, mint
még soha.

Ez Isten műve lehet? Vagy kijé?
Csak mentem előre, nem gondolkoztam. Leültem
az első pad sorba, és legugoltam. Össze
kulcsoltam magam előtt a kezeim, és imádkozni
akartam mint a filmekben, de nem tudtam mit
mondjak. -Mi szél hozta ide fiatal ember?-jött a
hátam mögül egy hang. Hátra fordultam hogy
megnézzem ki a hang forrása.
Egy pap volt.
Alig volt már haja, alacsony púpos volt.
Közeledett hozzám, majd mikor mellém ért leült
mellém.
-Joseph atya vagyok, kit tisztelhetek a
személyében?-nyújtott

kezet mosolyogva. Tetszett a kedvessége.
-Liam Payne, örvendek.-ráztam vele kezet.
-Új vagy itt a környéken? Nem szoktalak itt
látni.-mondta összevont szemöldökkel.
-Nem, egy ideje már itt lakom, csak nem szoktam
járni templomba, nincs rá időm.-feleltem.
-Nincs időd arra akinek köszönheted hogy van
világ, föld amin élhetsz? Sok mindenben
köszöntetet tudnánk mondani neki.-nézett rám.
Kezdtem kellemetlenül érezni magam.
-Miért jöttél be ide?-kérdezett újból.
-Nem tudtam máshová menni.-hajtottam le

a fejem. Ez igaz is volt. Szüleim messze voltak, és
így éjszaka közepén nem akartam beállítani
hozzájuk. A srácok is haza mentek, ki a párjához,
de oda se illik ilyenkor menni. A legrosszabb hogy
most már tudom milyen ha sokan vesznek körül
mégis egyedül vagy. Itt vannak a rajongók, de
nem önthetem ki egyiknek se a szívemet, mert
kitudja hogy kinek adja tovább, vagy a médiának.
Nyugalomra van most szükségem, egyedűl létre.
Igaz nem így terveztem a szűnetem, de nem tudok
mit tenni, csak sodrodom az árral.

-Isten mindenkit befogad, ahogy én is. Örülök
mikor ilyen fiatalak mint maga betévednek ide, de
miért nem vagy otthon? Mi történt?-fordult felém.
Ráncai tisztán látszottak már.
Isten...megint Ő... Ennyire fontos ő az emberek
életében?
-Meg akartam kérni a barátnőm kezét, azt hittem
hogy a kapcsolatunk olyan erős mint amilyennek
én gondoltam, de rá kellett jönnöm hogy nem így
van. Rábukkantam egy levélre amit ő írt
búcsúzoul. Egy levélben akart véget vetni a
kapcsolatunknak.-akadtak ki újból.

-Isten mindenkit befogad, ahogy én is. Örülök
mikor ilyen fiatalak mint maga betévednek ide, de
miért nem vagy otthon? Mi történt?-fordult felém.
Ráncai tisztán látszottak már.
Isten...megint Ő... Ennyire fontos ő az emberek
életében?
-Meg akartam kérni a barátnőm kezét, azt hittem
hogy a kapcsolatunk olyan erős mint amilyennek
én gondoltam, de rá kellett jönnöm hogy nem így
van. Rábukkantam egy levélre amit ő írt
búcsúzoul. Egy levélben akart véget vetni a
kapcsolatunknak.-akadtak ki újból.

-Valami jobbat? A szerelemnél? A boldogságnál?-
kérdeztem megdöbbenten.
Mi lehet ennél is jobb? Én tudom mi a jó nekem,
nem más.
-Ő beléd lát, senki másnál nem ismer jobban mint
ő. Tudod lehet hogy most még nem érted de
idővel ráfogsz jönni. Csak légy türelmes.-mondta
bíztatóan.
-Aludhatok itt valahol? Nekem jó akár a pad is,
csak had maradjak itt.-kértem.
-Persze. A templom oldalában van egy kis
kápolna ott van kanapé, azon el is férsz.-
mosolygott rám kedvesen.
Volt a társaságában valami megnyugtató.

Bár még kételkedtem a szavaiban, egy kis részem
hitt neki. Egy pap csak nem hazudik, főleg Isten
házában. A pap segít vissza térni Istenhez, hínni
benne és segít a helyes úton maradni. De
szerintem ez csak akkor müködik ha a másik is
alkalmazkodik ehez a helyzethez. Nem tudom hogy
fogom átvészelni ezt az időszakot, de a családom,
a srácok és Isten segíteni fog úgy érzem.

Mert ennél rosszabb mi jöhetne még? Csak nem
leszek halálos beteg. Mikor Joseph atya
megmutatta a kápolnát megcsináltam a helyem. A
pulóvert magamon hagytam, a nadrágot is, ugyanis
itt nagyon hüvős volt az idő. Dideregve,
csalódottan hunytam le a szemem, bízva egy
szebb holnapban.

2.Nap

* Liam szemszöge *











Lassan bekanyarodtam az utcába ahol Danielle

lakik.

Semmi nem változott. A bejáron két növény volt

amit gondolsan formáztak, a fű szép egyenletesen

le volt vágva. Minden annyira nyugodt volt, csak a

madarak csicsergését lehetett hallani. Mély

levegőt vettem, kivettem a kocsiból a kulcsot, és

kiszálltam. Majd mielőtt bezártam volna a kocsit

kivettem a csomagjaimat, és útnak indultam a

bejárati ajtó felé. Kulcsot a jól megszokott módon

helyeztem a zárba,ami egy kattanással




jelezte hogy ki lehet nyítni. Lassan kitárult

előttem az ismerős ház belső berendezése. A falon

festmények voltak amiket még beköltözésünk

előtt vettük meg. Kellett valami az üres falra.

Táskáimmal a fürdőszoba felé vettem az

írányt,hogy a szennyes ruhákat a mosógépbe

tetyem. Miután beraktam a ruhákat,bekapcsoltam

a helyes programmal a mosógépet, és folytattam

az útam a hálószobánk felé. Valami hiányzott a

lakásból. Túl csendes volt,nem így hagytam itt. -

Loki? Loki, kutyuskám gyere elő.-kiabáltam.




Kimentem a szobából a folyósora. Nyűszítést

hallottam lentről, és mintha kaparták volna az

ajtót. Gyors lefutottam a lépcsőn, kinyítottam az

ajtót ami előtt Loki volt. Nyelvét lógatva ugrott

rá a lábamra farkát csóválva.

-Hát szia.-guggoltam le elé, elkezdtem piszkálni a

füleit.

-Hiányoztam?-kérdeztem tőle komolyan, és mint

egy hülye vártam a választ. Persze nem jőtt,

csoda is lett volna ha a kutyám beszélne.

Felvettem majd bementünk a házba.

A tálkájába szórtam neki kaját amit nagy

étvággyal fogadott




Mosolyogva néztem tevékenységét aztán eszembe

jutott hogy valamit főzni is kéne ha nem akarok

éhen halni, plusz üres kézzel fogadni barátnőmet.

Mint minden férfi valami egyszerűt választottam.

Spaghettit még senki nem rontott el tudtommal,

úgy hogy feltettem a vízet a tésztának.

Gyors megcsináltam a darált húst is,majd mikor

kész lett össze öntöttem a tésztával. Kerestem a

hüttőben sajtot, szerencsémre találtam is.

Lereszeltem egy tálkába, majd betettem a

hüttőbe.

Megterítettem az asztalt, gyergyát




tettem az asztal közepére.

A helyzetet elfogadhatónak találtam, így a

szobánk felé vettem az írányt előkészíteni

mindent. Rózsaszirmokkal teleszórtam az ágyat

szív alakban.

Remélem tetszeni fog Daninak, mert a szívem

lelkem beletettem ebbe a dologba. Azt akarom

hogy még az év végén Mrs. Payne legyen, és

ebben a tervemben senki nem állíthat meg.

Gyorsan lefürödtem, kiválasztottam a ruhámat,

felöltöztem és készen nyílvánitottam magamat. A

gyűrűt beletettem a tányérába a szalvéta alá.

Ha minden jól




megy a terveim szerint holnap már úton leszünk

anyáékhoz a mennyaszonyommal.

A turnén sokszor izlelgettem magamban ezt az

apró szócskát. Menyasszonom, feleségem Mrs.

Payne. Milyen jól hangzanak.

Leültem a nappaliban a kanapéra, és

bekapcsoltam a tv-t unalmamban.

Kapcsolgattam a csatornák között hogy találjak

valami értelmes műsort, de nem találtam semmit,

így egy zene csatornára kapcsoltam.

Felálltam a kanapéról körbe néztem jobban a

nappaliban. Volt valami fura a szobában.

Tisztán emlékeztem rá




hogy a sarokban lévő asztalon volt egy közös

képünk Daniellelel. Közelebb mentem az asztalhoz

hogy jobban megnézzem nincs-e ott. Talán Loki

leverte, és ott van a földön.

De nem volt ott. Dani eltehette másik helyre? De

hát hova? Minden tele volt már rakva képekkel,

szuvenirekkel. Az asztal mellett volt egy kuka.

Tele volt össze gyűrt papirokkal. Kivettem egyet

hogy megnézzem mi van rajta, de ki is ejtettem a

kezemből mivel megláttam a képünket a kukában.

A képtartó eleje elvolt repedve. Mintha földöz




vágták volna. De hát ki tehette? Egyáltalán mi

okból? Valaki betőrt a lakásba? Azt Dani mondta

volna nekem a telefonban.

Felálltam letettem az asztalra a képet. Jobban

körbe néztem hogy találok-e valamit.

Mivel nem találtam mást vissza mentem a

kukához, kivettem belőle a papírt ami az előbb a

kezembe volt. Leültem a kanapéra kisímítottam

az papírt hogy eltudjam olvasni.

Halkan magamban kezdtem olvasni.

"Kedvem Liam.
Nem tudom hányszor kezdem újra ezt a levelet.
Nem is tudom hol kezdjem. Talán az elején kéne.
Ugye tudod hogy szeretlek, hogy te vagy nekem a
legfontosabb az életemben? Sok mindent
köszönhetek neked, nálad jobb barátot gondolni se
mertem volna. Tenyereden hordoztál, mindent
megadtál nekem. Remek pasi vagy, akit millió
lány imád, köztük én is.
De nem bírom már ezt ami körbe vesz minket.
Össze vagyok zavarodva. Nem bírom elviselni hogy
ennyien bántanak, fenyegetnek csak mert a
barátnőd vagyok."
-suttogtam magam elé a szavakat. Nem mertem

tovább olvasni, össze gyűrtem a papírt




idegességemben. Mit akar ezzel a levéllel?

Levélben akar velem szakítani? Ezt érdemlem?

Szívem lelkem kíteszem neki, nyolc karátos

gyémánt eljegyzésű gyűrűt vettem neki, vele

akarom leélni az életem. Azt hittem mind a

kettőnk részéről kölcsönös ez az érzés.

Miért? A büdös életbe. A rajongók miért tudják

elfogadni hogy én Őt szeretem? Nem akarom

miattuk elveszíteni életem szerelmét. Jó még

fialat vagyok, mégis úgy érzem vele letudnám élni

az életem.

De ő talán nem így érez? Egy kapcsolat a

bízalomra




alapszik. Ha az nincs mi értelme akkor? Nem

merte a szemembe mondani? Én itt készülök neki

meglepetésekkel, erre ő a hátam mögött ezt

tervezi? Ezek szerint még se vagyok remek pasi,

hogy az ő jelzőjével éljek.

Újra kezembe vettem a papírt, de ekkor zajt

hallottam az ajtó felől.

Pár másodperccel késöbb Dani lépett be az ajtón

kezében pár szatyorral.

Bejőtt a nappaliban nagy mosollyal az arcán, de

egyből le is fagyott az arcáról mikor

megpillantotta a kezemben a papírt.

Kezéből kiestek a szatyrok,amik




nagy huppanással jelezték hogy földet értek. -

Megmagyarázom.-kezdett bele Danielle remgő

hangon.

Szívem hevesen vert, nagyon ideges voltam.

Azt hitte hogy nem veszem észre hogy nincs meg

a kép? Hogy nyolc hónap után elfelejtem hogyan

rendeztük be a lakást? Ennyire idiótának nézett?

-Kérlek magyarázd meg, miért levélben akarsz

velem szakítani.-dobtam elé a levelet. -

S...sajnálom...-mondta, közben a földet pásztázta. -

Mondjad.-kiabáltam rá.

Nem szokásom kiabálni, de Danielle kihozta ezt is

belőlem.




Sikerült elérnie hogy egy nővel kiabáljak.

Jól kezdődik a szűnetem. Vajon milyen meglepetés

fog még érni? -Kérlek ülj le...-kérte Danielle.

Azt tettem amit mondott leültem a kanapéra.

Danielle beljebb jőtt a szobába, majd leült velem

szemben lévő fotelbe. -Szóvaal...-kezdett bele, de

még mindig remegett a hangja. Közel állt a sírás

határán.




Ne, csak kérlek ne kezd el itt sírni. Könyörögtem

magamban. Nem szeretem ha egy nő előttem sír.

-Nem bírom már ezt. Olyan sokat voltunk távol,

és annyira nem bírtam azt hogy távol vagy tőlem,

hogy napról napra úgy éreztem hogy

megbolondulok. Szeretlek, csak ez már nekem sok.

Az idegeimet nem tervezték ilyen erősre. Nem

akarok úgy kelni, és feküdni hogy fenyegető

leveleket kapok.

Nem az olyan lány vagyok aki arra kér hogy

hagyd ott a bandát, hanem inkább engem hagyj el.

Valljuk be Liam, a kapcsolatunk rég




nem olyan mint régen.-mondta, és folytatta volna

tovább de közbe szóltam.

-Nem olyan mint régen? Most terveztem hogy

megkérem a kezed. Úgy éreztem hogy a

kapcsolatunk elég erős hogy ha már ezt a nyolc

hónapot kíbirta. De tévedtem.-emeletem fel a

hangom. Türelemem már fogytán volt.

-S...sajnálom. Ha akarod még ma éjjel elköltözöm

innen.-mondta.

Megsajnáltam őt, olyan szerencsétlenül ült

előttem. Ugye milyen hülye helyzet? Én sajnálom

meg őt.

-Maradj. Én megyek el innen.-mondtam, és álltam

fel közben.




Nem érdekelt már semmi. Se a kaja, se a gyűrű.

Csak elakartam menni innen, ebből a házból amire

azt hittem hogy itt fogom leélni a késöbbi

éveimet.

De tévedtem. Csak egyet akartam, beülni a

kocsiba, és jól messze menni ettől a háztól.

1.Nap

* Sziasztok! Bocsi a rövid részért,csak ma sok dolgom volt,de a többi hosszabb lesz:) Következő 4 komi után jön :) Jó Olvasást!:) *

Nyolc hónap turnézás után természetes ha valaki
haza vágyik a szerettei közé. A
koncertezés,interjúk,fényképézkedések kiszívják az
ember minden energiáját. De ekkor mindig eszembe
jut az a sok rajongó akik nélkül sehol se lennénk.
Igen néha örültek módjára viselkednek mikor
meglátnak minket, és olyankor a hátam közepére
kívánom a sztárságot, de én, mi ezt vállaltuk.
Tudtuk hogy lesznek hátrányai is.
Múltkor Niallel elmentünk vásárolni és majdnem
kitépték a hajam. Borzalmas volt.

Az ember azt hiszi hogy ezt meg lehet szokni.
Hogy akár hova mész minden lépésedet
figyelik,vagy amit mondasz.
De mi mertünk állmodni,mertünk közdeni, nem
hiába. Elismerik a tehetségünket, már ígyis a
pályánk csúcsán vagyunk, de még mindig úgy
érezzük van hova fejlődnünk még.
Most hogy vége tért a turnénak ki fogok pihenni
magam a családom társaságában. Annyira
hiányoztak nekem. Teljesen más telefonon vagy
interneten tartani a kapcsolatot mint élőben.
-Ki mit fog csinálni a szünetben?-kérdezett Harry.

Mindenki arcára széles mosoly ült ki.
-Én Perrievel minden féle pózt kifogok próbálni.-
vigyorgot Zayn önelégülten. -Én haza megyem
Mullingerbe lazulni kicsit.-vont vállat Niall. Igen ő
márcsak ilyen. Semmi felhajtás az élete. -
Szerintem én is haza látogatok.-mondta Harry
tünödve.
-Te Louis?-fordultam felé.
-Eleanorral elmegyünk nyaralni,csak még nem
tudom hova.-simogatta az állát. -Na és te?-
fordult hozzám Zayn érdeklödbve.
Megmondtam nekik volna amit tervezek,de biztos
hülyének néztem volna ennyi idősen hogy mire

készülök inkább csak ennyitmondtam. -Meglátogatom anyuékat, utána pedig
Daniellevel leszek.-mondtam lazán. Nagyon
hiányzott ezekben a hónapokban, már alig várom
hogy láthassam. Több hónapig távol lenni a
szerelmedtől, igaz néha találkoztatok de ez egy
igazi megpróbáltatás volt számunkra. Ha már ezt
kíbirta a kapcsolatunk akkor szeríntem jöhet
turnádó is, semmi nem fog minket szétválasztani.
Megakarom kérni a kezét. Elég stabilnak érzem a
kapcsolatunkat, hogy megtegyem ezt a hatalmas
lépést. Tudom hogy ő is szeret engem, a családom
is kedveli őt, szóval nincs semmi akadály a
leánykérésnek. Amikor leszálltunk a gépről alig
tudtunk eljutni a kocsinkig, annyi rajongó várt
minket. -Adjunk nekik pár autógrammot.-fordult
hozzánk Niall mosolyogva. Meg se várta a
válaszunk már ment is. Mosolyogva néztem utána.
-Egyszer leütöm ezt a gyereket. Nem igaz hogy
már nem akar otthon lenni.-értetlenkedett Harry.
Mi is elkezdtünk autogrammot osztani. Kiosztottunk
jó párat majd elköszöntünk tölük.
Szeretjük a rajongóinkat,de van hogy már ők sem
tudnak minket távol tartani a szeretteinktől. Ők
lesznek mindig is az elsők számunkra, hisz ha ők
nincsenek akkor mi se lennénk a világon. -Hát
akkor srácok...-kezdett el búcsúzkodni Niall.
-Vigyázz magadra az úton.-öleltem magamhoz
barátomat.
Mindannyian elbúcsúztunk egymástól. Utoljára
hagytam Louist. -Majd találkozunk.-öleltem meg,ő
pedig hátba veregetett. Halkan oda súgott nekem
hogy csak én halljam. -Sok sikert.-mondta.
Neki elmondtam hogy mit tervezek Danival. Tudom
,hogy megtartja a titkom.
-Köszi.-válaszoltam majd én is beültem a kocsiba.
Beindítottam a motort úton Danielle felé.
Meglepetést akarok neki okozni,előbb otthon
akarok lenni mint ő. Főzni akarok neki,fürdőt
csinálok neki hogy mire haza jőn kellemes
hangulata legyen a lakásnak. Úgy akarok
anyáékhoz menni hogy már Danielle kezén van a
jegy gyűrűm ami igazolja hogy hívatolosan is az
enyém. Harrynek nem tudom elégszer megköszönni
hogy bemutatott minket egymásnak. Egy igazi
csoda ő. Elfogad úgy ahogy vagyok,nem akar
megváltoztatni. Sajnálom őt, mert sokan bántják
amiért velem van, de elég erős hogy ezt elviselje.
Bekapcsoltam a rádiót útközben mert zavart a
csend. Ez van ha négy idiótával vagy össze zárva
nyolc kerek hónapig. Már most hiányoznak a hülye
fejükkel.
Vége lett Taylor egyik számának, ami után a hírek
jöttek.
Szeretek értesülni a világ dolgairól, legyen szó
egy politikai hírről,vagy rablásról, gyilkosságról.
John Travolta fiára terelödőtt a szó.
Kiderült,hogy szegény kisfiú rákos. Nem lehet már rajta segíteni,
mivel az orvosok szerint nem lehetett látni rajta
semmi betegségre utaló jeleket indokolta az
orvos.
Hülyeség. Nekem ilyent senki ne mondjon.
Utálom a mai orvosokat,mindig csak kibúvokat
keresnek.
Nem gondolnak bele hogy annak a szegény
embernek családja van, akik szeretik őt.
Ilyenkor adok hálát Istennek hogy nekem, a
családomnak barátaimnak nincs semmi baja. Nem
tudom mit csinálnék ilyen helyzetben.
Remélem soha nem is kerülök ilyen cipőbe.
Nem tudom mi lenne akkor a családommal, a
srácokkal és Daniellel. Nem is akarok ilyenekre
gondolni,csak a pozítiv jövőre.

Prólogus

* Sziasztok!Ez az új 1D-s blogunk:) Liam lesz a főszereplő:) Reméljük ez is fog nektek tetszeni:)) Első rész 3 komitól jön:) *


Soha nem gondolkoztam azon milyen az ha az
embernek csak évei, esetleg hónapjai vannak
hátra. De ki szokott? Igaz, mindennapi dolog a
halál,de nem gondolkoztam rajta ezelőtt soha.
Biztos sokan tudják milyen sok munkába erő
feszítésbe kerül felépíteni valamit,amiért
keményen megdolgoztál,igaz nem egyedül de a te
kezed is benne van. Mindig is álmodozó ember
voltam fiú létemre is.
Arról álmodoztam hogy híres leszek,millió ember
példaképe,akire érdemes lesz felnézni. Sokan
kinevettek ezért az álmomért,de megérte.

Nem adtam fel. Nem voltamsoha olyan aki feladta az álmait,terveit.
Wolverhamptonban éltem,de többre vágytam.
Londonba akartam menni világot látni, az
éneklésen keresztül segíteni másokon. Sikerült,igaz
másodrája jutottam csak tovább de nem bánom.
Négy csodálatos emberrel raktak össze,akik mára
már szinte a testvéreiem címé nőtték ki magukat.
Mindig is vágytam fiú testvérre két nővér
mellett,és lám négyet is kaptam egyszerre.
Boldog voltam,igazán boldog.
Sikeresek voltunk,rekordokat döntöttünk meg.
A Beatleshez hasonlítottak
minket,de hamar rájöttek,mégse vagyunk olyanok
mint ők voltak. Bejártuk a világot,Amerikában
voltunk, Ausztráliában sőt még Ghanaba is
eljutottunk. Akár hová csak mentűnk mindenhol
sikoltozó lányok fogadtak minket. Sikerrel egyűtt
a szerelem is rám talált.
De mint általában mindent,valami úgy is
beárnyékolja a boldogságot.
Hiába születtem egy vesével,úgy látszik ez
mégsem volt elég. Hiába éltem egészséges
életet,sportoltam.
Betegség nem válogat jó vagy rossz
ember között. Azt se nézi hogy mennyi idős az
ember,támad. Ha időben észre veszik,talán
szerencséje lesz az embernek, de ha későn, ha
semmi betegségre utaló jele nincs a
betegségednek, és hirtelen jőn a halál akkor az
szívás. Erre nem lehet felkészülni. Senki sem tud.
Családodat hagyod magad mögött, a barátaidat, és
talán ami még annál is rosszabb a szerelmedet. Mi
lesz velük? Boldogulni fognak ha én már nem
leszek? A bandával mi lesz? Folytatni fogják
nélkülem?
Sokat gondolkoztam azon hogy miért ezt a
sorsot kaptam, érdemlem. Kérdések kérdések
amikre nem találok választ. Mindig ugyanott kötök
ki, a nagy semminél.
Isten miért akarja hogy idő előtt távozzak az élők
sorából? Mi fog ott fent várni? Megint azok a
fránya kérdések.
Megöregedve akarok ülni az unokáim körében,
elmesélni életem történetét fiatalságom fénykorát.
Hogy hogyan ismertem meg a nagyanyjukat,életem
szerelmét.
De nem fogom tudni. Nem fogok megöregedni,mert
nagy valószínűséggel még a 25-ik élet évemet
sem fogom megérni.
Nem értem.
Talán ezt az ember soha nem fogja megérteni?
Hogy mi miért tőrténik? Istennek mi a terve
velűnk? Ezelőtt soha nem gondolkoztam
Istenről,de az ember útjai kifürkészhetetlenek.
Mindennek megvan az oka. De én, Liam Payne
tényleg ezt a sorsot érdemlem?